A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A Santos elvesztette a pert, amit a Barcelona ellen indított Neymar 2013-as átigazolása miatt.
CAS rule in Barcelona’s favour after Santos claim over Neymar transfer | More here: https://t.co/XeIE6vVVo8 #CitiSports
— Citi Sports (@CitiSportsGHA) July 8, 2020
A nemzetközi Sportdöntőbíróság (CAS) elutasította a brazil futballklub keresetét, melyben azt kifogásolták, hogy amikor a katalán együttes megvásárolta tőlük Neymart, bónuszt csak a játékos ügyeit intéző apjának fizetett az előzetes megállapodás megkötésekor, a Santosnak azonban nem.
A CAS kedden hozta nyilvánosságra a döntését, melyben úgy ítélte meg, hogy a Barcelona nem sértette meg a szerződtetési szabályokat, és elutasította a keresetet, ez pedig azt is jelenti, hogy a brazil klubnak kell kifizetnie a per 20 ezer svájci frankra rúgó költségeit.
A 28 esztendős Neymar 2013 és 2017 között játszott a Barcában, mielőtt átigazolt volna – máig világrekordot jelentő 222 millió euróért – a Paris Saint-Germainhez. Az még mai napig vita tárgyát képezi azonban az, hogy mennyit fizetett a katalán együttes Neymarért a Santosnak. A Barcelona akkori elnöke, Sandro Rosell mindenhol azt hangoztatta, hogy a brazil támadó 57 millió eurójába került a katalán klubnak, azonban később a szerződést bíróság vizsgálta meg, mert kiderült, hogy ezen felül több fizetési tételt is tartalmazott. Jelen állás szerint 88 millió eurót fizetettek érte a Santosnak 2013-ban.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…