Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Világi Oszkár, a DAC 1904 labdarúgócsapatának tulajdonosa szerint az együttes erősebben kezdi majd az új szlovák bajnoki szezont, mint az előzőt befejezte, és azt szeretné, ha a gárda az aranyéremért lenne versenyben, írja az MTI.
A szlovák bajnoki címért akar küzdeni a DAC https://t.co/TWawGQjy18
— Nemzeti Foci (@nemzetifoci) July 30, 2020
A dunaszerdahelyi klub első embere az M4 Sportnak adott interjúban az előző idényt értékelte és a jövő héten kezdődő 2020/21-es kiírással kapcsolatos tervekről is beszélt. Világi Oszkár a nemrég zárult szezon bajnoki harmadik helyezését és kupaelődöntőjét a gárda játéka alapján reálisnak nevezte, azt viszont kiemelte, hogy érezhető volt az együttesnél a fejlődés a bajnoki hajrában.
“A rájátszás végére erősebb csapatunk lett, mint ahogy kezdtük a bajnokságot, ami egy jó hír számomra. Bizakodó vagyok abban, hogy az új bajnokságban már végre tudunk olyan eredményt is hozni, ami újabb klubrekord lesz”
– mondta Világi Oszkár, aki szerint a legutóbbi edzőváltás, a korábbi magyar szövetségi kapitány, Bernd Storck kinevezése jót tett. Úgy látja, a jelenleg folyó szakmai munka minősége nagyon jó, ahogy a csapatszellem is, és végre azt látja, amit mindig is szeretett volna, hogy a futballisták reggeltől estig dolgoznak, képzik magukat.
A tulajdonos szerint az eddigi nyári igazolásokkal tovább erősödött a DAC, így csapatuk az új idényben markánsabb eredményekre lehet képes.
“Azt gondolom, a DAC most készen van a bajnokságra, készen van arra, hogy küzdjön és minden adott ahhoz, hogy jobb eredményt érjünk el, mint a tavalyi évben”
– jelentette ki Világi, hozzátéve, hogy nem a második, harmadik helyben gondolkodik, vagy abban, hogy közelebb kerüljön a címvédő Slovan Bratislavához.
– “Én mindig azt mondom, hogy nem lehet kisebb ambíciója egy csapatnak, minthogy bajnok legyen.”
A tulajdonos úgy érzi, Storck megfelelő személy az edzői posztra. Mint mondta, jó az együttműködés a csapat, a klub és az edző között. A DAC-nál sok edzőváltás volt az elmúlt években, ám Világi mindig is hosszú távra keresett trénert, s ez szerinte többnyire azért nem sikerült, mert a szakemberek nem tudták magukévá tenni a klub filozófiáját, mely szerint első a klub, aztán a csapat, aztán az emberek. Storck viszont ezt vallja.
A szlovák porond mellett az Európa-ligában is érdekelt lesz a DAC, Világi pedig abban bízik, hogy az egymeccses rendszerű selejtezőben egy kis szerencsével többször is játszhatnak hazai pályán, és így akár a csoportkörig is eljuthatnak.
Magyar labdarúgók igazolása továbbra is szerepel a klub tervei között, a jövőben is az a cél, hogy külföldön játszó, 20 és 23 év közötti futballistákat Dunaszerdahelyre csábítsanak. Kérdésre elmondta, arra viszont nincs esély, hogy Dzsudzsák Balázs náluk játsszon.
Az angyalföldiek tartják a feljutó helyet…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…