Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Amennyiben Mendy szerződtetése nem jönne össze, úgy a Real Madridot is megjárt hálóőrt csábítanának Londonba a Kékek.
A Chelsea a Paris Saint-Germain kapusát, Alphonse Areolát próbálja megszerezni, ha a Rennes együttesével nem sikerül megegyezni Edouard Mendy átigazolását illetően, ami egyelőre úgy néz ki így is lesz.
A londoni klub mindenképpen akar egy másik remek portást Kepa mellé, hogy meglegyen a versenyhelyzet, bár elég jelzésértékű volt a spanyol kapuvédő számára, hogy Lampard a rutinos Willy Caballerót preferálta a koronavírus-járvány előtt.
Areola az elmúlt idényt kölcsönben töltötte a Real Madridnál, ahol Thibaut Courtois mellett nem túl sok szerep jutott neki, így sem a Királyiak, sem a PSG nem tart rá igényt, még második számú kapusként sem, ennek következtében távozhat.
A 27 éves világbajnok labdarúgó jelenlegi piaci értékét 13 millió euróra becsüli a transfermarkt.de, a Chelsea pedig körülbelül ennyiért meg is szerezhetné őt, nem úgy, mint első számú jelöltjüket, Mendyt.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…