Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Izgatottan készül az Eb-re…
Egybehangzó olasz lapértesülések szerint az átigazolási időszak hajrájában még egy rutinos olasz válogatott védő leigazolására készül a bajnoki kihívó Inter együttese…
A Corriere dello Sport információi szerint a Parma rutinos védője, Matteo Darmian a hét második felében érkezhet orvosi vizsgálatokra az Inter csapatánál.
A 30 éves válogatott hátvédet 2015-ben 12.7 millió font font ellenében vásárolta meg a Manchester United gárdája a Torinótól, ám amíg az első évében még 39, majd 29 és 17, addig az utolsó évében már csak 17 találkozón számítottak rá. A végére teljesen kikerült pikszisből, így múlt szeptemberben a középcsapatnak számító Parma színeiben tért vissza hazájába. Az egykori Milan-nevelésű védő az elmúlt idényben a “Sonkások” alapembere volt, hiszen 33 bajnokin lépett pályára a gárda színeiben.
Darmian szolgálatai iránt a közelmúltban már több olasz csapat mutatott érdeklődést a sajtó szerint, azonban eddig sem a Juventus, sem az AS Roma, sem pedig a Napoli együttesével kapcsolatos pletykák nem nyertek létjogosultságot.
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…