Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
A magyar válogatott kerete után a szerdai napon Bulgária is kihirdette a Nemzetek Ligájára az aktuális keretét, melyben a szemek előtt mindkét csapata számára az Európa-bajnoki részvétel lebeghet…
Georgi Dermendzsiev szövetségi kapitány kihirdette a magyar válogatott elleni Nemzetek Ligája rájátszására készülő bolgár válogatott keretét, amelyben összesen 27 játékosnak jutott hely.
Bulgária október 8-án fogadja a magyar válogatottat a 2020-as Eb-pótselejtezőnek számító Nemzetek Ligája rájátszásának elődöntőjében Szófiában. A bolgárok három nap múlva Helsinkibe utaznak, ahol Finnország ellen lépnek pályára, majd újabb három nap múlva Walest fogadják Szófiában a Nemzetek Ligája idei kiírásának csoportkörében.
A bolgár-magyar párharc továbbjutója november 12-én hazai környezetben immár az Eb-részvételért játszhat ki-ki meccset az izlandi-román párharc győztesével.
Kapusok: Nikolaj Mihajlov (Levszki Szófia), Plamen Ilijev (Ludogorec), Georgi Georgiev (Cserno more), Martin Lukov (Lokomotiv Plovdiv)
Védők: Vaszil Bozsikov (Slovan Bratislava), Strahil Popov (Hatayspor) Anton Nedjalkov (Ludogorec), Cicinho (Ludogorec), Krisztian Dimitrov (Hajduk Split), Valentin Antov (CSZKA Szófia), Dimitar Velkovszki (Cercle Bruges)
Középpályások: Georgi Kosztadinov (Arszenal Tula), Todor Nedelev (Botev Plovdiv), Krisztijan Malinov (OH Leuven), Galin Ivanov (CSKA 1948), Alekszandar Cvetkov (Beroe), Birszent Karagaren (Lokomotiv Plovdiv), Janisz Karabeljov (Szlavija Szófia), Filip Kraszcev (Szlavija Szófia), Boriszlav Conev (Levszki Szófia)
Támadók: Kiril Deszpotov, (Cagliari), Bozsidar Krajev (Midtjylland) Dimitar Ilijev (Lokomotiv Plovdiv), Szpasz Delev (Arda), Ismail Isa (Cserno More), Georgi Jomov (CSZKA Szófia)
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”