Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Olaszországban ismét kezd elszabadulni a koronavírus-járvány, ami az olasz bajnokság (Serie A) folytatását is egyre inkább megnehezíteni. A múlt hétvégi Napoli-Genoa mérkőzés után a Grifoninál már 17 játékos produkált pozitív tesztet, és azóta a nápolyiaknál is kezdett elindulni a lavina, ezért a mostani fordulóban ők sem akarnak pályára lépni, vagy mégis…?
Az elmúlt fordulós mérkőzését követően a Napoli csapatánál is diagnosztizáltak fertőzöttet, hiszen a hétvégén erősítették meg, hogy az első csapat keretéből Piotr Zielinski és Elif Elmas egyaránt pozitív koronavírus-tesztet produkált. A nápolyiak most azzal érvelnek, hogy a campaniai egészségügyi hatóság megtiltotta, hogy a régión kívülre utazzanak, azonban az ANSA hírügynökség értesülései szerint nem vonatkozik rájuk ilyen korlátozás, kötelező lenne megjelenniük a találkozó helyszínén a megadott időpontban.
Eközben a Juventus háza táján ugyancsak felütötte a fejét a vírus, a torinói klub közleménye szerint a fertőzött személyek nem játékosok, és nem is a szakmai vagy az orvosi stáb tagjai. Ennek ellenére a teljes keret karanténba kényszerül, és annak tagjai negatív teszteredménnyel is csak az edzéseken és a mérkőzéseken vehetnek részt, az úgynevezett csoporton kívüli kapcsolattartás nem engedélyezett számukra.
Azonban a Juventus szombati esti újabb rövid közleménye szerint csapatuk készen áll a pályára lépésre vasárnap este, és nem sokkal később a liga is megerősítette, hogy az eredeti, 20:45-ös időpontban le kell játszaniuk a mérkőzést.
A Serie A koronavírus-protokollja megegyezik az európai szövetség vonatkozó szabályaival, tehát ha egy csapatnak van legalább 13 bevethető játékosa, köztük legalább egy kapus, akkor a meccset le kell játszani. A Juventus láthatóan nem szándékozik elfogadni a halasztást, és azt szeretné, ha a nápolyiak is pályára lépnének, ellenkező esetben a torinóiak 3-0-s gólkülönbséggel megkapják a győzelemért járó 3 pontot.
Alighanem csak a Napolin múlik, hogy kiállnak-e a rangadóra, vagy 3-0-val elveszítik azt, de kezd követhetetlen lenni a történet, és sajnos, ha a fertőzések ellenére továbbra is folytatódik a bajnokság, akkor alighanem pár forduló múlva körbe fertőzi egymást a teljes mezőny, és kénytelenek lesznek beszüntetni a küzdelmeket…
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…