A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
A Pengék az Old Traffordon sokat nélkülözött belsőhátvédet akarják megkaparintani, brit források szerint.
A Sheffield United felvette a kapcsolatot a Manchester United illetékeseivel Phil Jones átigazolását illetően, legalábbis angol sajtóinformációk szerint.
A 28 éves angol bekk nagyon kevés lehetőséget kapott az elmúlt idényben Ole Gunnar Solskjaer mestertől, ezért távozni szeretne, a mentőövet pedig bajnokságon belülről dobnák neki, ennek következtében országot sem kellene váltania. Igaz csak abban az esetben távozna, ha folyamatosan játszana, ellenkező esetben maradna, ugyanis a fizetéséből nem hajlandó engedni, ha nem kapja meg a kellő játékpercet.
Jones jelenlegi szerződése 2023-ig szól, értékét pedig 7 millió euróra becslik. A Manchester United nagyjából 10 millió euró ellenében elengedné őt a Sheffieldhez brit források szerint.
A 27-szeres angol válogatott védő 2011-ben csatlakozott a Vörös Ördögökhöz a Blackburn Rovers csapatától közel 20 millió euróért. A 9 esztendő alatt a csapat színeiben 224 tétmérkőzést játszott le, ezeken 6 gólt és 10 gólpasszt jegyzett.
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…
Nem voltak elragadtatva a kupadöntős műsorától…