Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Ahogyan arról beszámoltunk, a szövetségi kapitány kitűzte a magyar válogatott keretét az Izland elleni Európa-bajnoki pótselejtezőre, és az azt követő két Nemzetek Ligája-mérkőzésre…
Marco Rossi a magyar válogatott keretében ismét számít a nemzeti csapatba két év kihagyás után visszatérő Gyurcsó Ádámra, aki optimistán várja az előttük álló feladatokat:
“Örülök, hogy ismét számításba kerültem, minden edzésen bizonyítani akarom, hogy helyem van a válogatottban. Ha nem is lesz telt ház Izland ellen a járvány miatt, de kinn lesz sok ezer ember, ami annyi energiát ad, hogy én csak győzelmet tudok elképzelni”
– jegyezte meg a horvát Hajduk Split szélsője, aki utoljára 2017 júniusában lépett pályára a válogatottban, meghívót pedig 2018 novembere óta először kapott.
A magyar csapat november 12-én Izlanddal Európa-bajnoki pótselejtezőt játszik, majd a Nemzetek Ligájában Szerbiával (november 15.) és Törökországgal (november 18.) méri össze tudását.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…