Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
36 évesen bejelentette visszavonulását a Juventus egykori játékosa, a jelenleg csapat nélküli olasz középpályás…
A szebb napokat is látott Simone Padoin a szerdai napon bejelentette, hogy nem fáradozik tovább azon, hogy csapatot találjon magának, hanem befejezi aktív pályafutását, helyette pedig a jövőben feleségével közösen egy konditermet fog üzemeltetni.
A szélső hátvédként és középpályásként is bevethető labdarúgó az akkor már javában csak másodosztályú Vicenza együttesében kezdte pályafutását, 2003 és 2007 között erősítette az első csapatot. Ezt követően négy és fél – többségében első osztályú – szezont töltött az Atalanta együttesénél, mielőtt legemlékezetesebb időszakát eltöltötte volna a Juventusnál. Padoin 2012 és 2016 között kiegészítő emberként mind az öt szezonjában bajnok lett a torinói gárdával, Olaszországban gyakorta humorizáltak is a nevével, hogy egyes kluboknál több bajnoki címet szerzett, ekkoriban sütötték rá a “talizmán” becenevet is.
A rekordbajnoktól a Cagliarihoz szerződött, legutóbb pedig a másodosztályú Ascoli alkalmazásában állt, mellyel októberben közös megegyezéssel bontotta fel a szerződését.
Padoin a felnőtteknél nem került be a válogatottba, de utánpótlás szinten annak idején rendszeres szereplője volt az olasz korosztályos válogatottaknak.
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…
Az Atlético Madrid csúnyán kikapott az Osasunától, a Girona viszont simán nyert a Valencia ellen
Ők biztosan nem folytatják a zöld-fehéreknél…
Állítása szerint a díjat az egész csapatnak köszönheti
Bár most kicsit elmaradt az előző idényben elért góljai számától
Igor Tudor csapata így nem tudta megelőzni a városi riválist a 6. helyért folytatott harcban!
Véget ért a Red Bull Salzburg évtizedes egyeduralma…
Egy kieső kiléte még nem ismert…
Mindössze két percig reménykedhetett az Arsenal… Eközben Jürgen Klopp győzelemmel búcsúzott Angliától…
Azonban nem örülhetnek ennek a döntetlennek az Udinesénél, az Empolinál meg pláne nem, de így is mindkét csapatnak a saját kezében van a sorsa…
Közel a bajnoki cím!
Nem hosszabbítja meg a szerződését…
A Cagliari a győzelmével pedig biztos, hogy az élvonalban kezdi meg a következő idényt is!
Ezt a szezont kölcsönben töltötte az ezüstérmes csapatnál!
A rövid pihenő után készülhetnek a nemzetközi szereplésre…
A vezetők elvesztették a bizadalmukat Quique Sánchez Floresben…
Egészen meghökkentő képsorok…
Ellenfélre vár a rekordbajnok…
Lejátszották a rájátszás döntőjét
Igazán sikeres idénye van Xabi Alonsoéknak, és még nincs itt a vége…
Befejeződik a Premier League 2023/24-es idénye a mai nap folyamán…
Jöhet az angol klub hivatalos bejelentése…