Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
Az Európa-liga csoportkörei lezajlottak az elmúlt héten, ennek következtében a mai nap folyamán az Európai Labdarúgó-szövetség megtartotta a 32 továbbjutó csapatnak az összesorsolását. Több igazán pikáns párosítás is kialakult, így nem csak a Bajnokok Ligáját lesz érdemes megtekintenünk tavasszal.
Az Európa-ligában a csoportkörből 24 csapat jutott tovább, és hozzájuk csatlakoztak a BL-csoportok harmadik helyezettjei, ennek következtében alakult ki a 32 csapatos mezőny, amelyben már oda-visszavágós egyenes kieséses formában folytatódik a küzdelem. A sorsolásnál a Bajnokok Ligája csoportokból érkező legjobb négy csapat, valamint az El-ben a 12 csoportelső alkotja majd a kiemelt kalapot, a többi együttes pedig a nem kiemeltet. A kialakuló párharcokban mindig a kiemelt csapatok játsszák idegenben az első találkozót. Az ugyanabból a csoportból továbbjutó, illetve azonos nemzetből érkező csapatok a 32 között még nem kerülhetnek össze, csak a nyolcaddöntőben.
A legjobb 32 közé az alábbi együttesek kvalifikálták magukat:
Csoportgyőztesek: AS Roma (olasz), Arsenal (angol), Bayer Leverkusen (német), Rangers FC (skót), PSV (holland), Napoli (olasz), Leicester City (angol), Milan (olasz), Villarreal (spanyol), Tottenham Hotspur (angol), Dinamo Zagreb (horvát), Hoffenheim (német)
Csoportmásodikok: Young Boys (svájci), Molde (norvég), Slavia Praha (cseh), Benfica (portugál), Granada (spanyol), Real Sociedad (spanyol), Sporting Braga (portugál), Lille (francia), Maccabi Tel-Aviv (izraeli), Royal Antwerp (belga), Wolfsberg (osztrák), Crvena zvezda (szerb)
A BL-ből csatlakoznak: Manchester United (angol), Ajax (holland) FC Salzburg (osztrák), Sahtar Donyeck (ukrán), Olympiakosz Pireusz (görög), FK Krasznodar (orosz), FC Bruges (belga), Dinamo Kijev (ukrán)
Játéknapok: a legjobb 16 közé jutásért az odavágókat február 18-án rendezik, míg a visszavágókat február 24-én bonyolítják le.
Az Európa-liga további menetrendje:
Nyolcaddöntő
Sorsolás időpontja: 2021. február 26.
Játéknapok: 2021. március 11. (odavágók); március 18. (visszavágók)
Negyeddöntő
Sorsolás időpontja: 2021. március 19. (kialakítják a végleges ágakat, így nem lesz több sorsolás)
Játéknapok: 2021. április 8. (odavágók); április 15. (visszavágók)
Elődöntő
Sorsolás időpontja: 2021. március 19.
Játéknapok: 2021. április 29. (odavágók); május 6. (visszavágók)
Finálé
2021. május 26., Gdansk (Lengyelország), Stadion Energa Gdansk
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…