Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
A korábbi német kiválóság, Lotthar Matthaus újfent nyilatkozott egyik nagy kedvencéről, Erling Braut Haalandról.
Matthaus a jelenleg a sérüléséből épülgető norvég gólvágó jövője kapcsán formált újfent véleményt.
“Az általa sugárzott pozitivitás abszolút tükröződik a csapatán. Most hogy sérült, ez tökéletesen látszik a Dortmundon. Biztos vagyok benne, hogy nem sokáig marad a Borussiánál, hiszen máris készen áll a következő szintre. Örülnünk kell annak, hogy láthattuk őt a Bundesligában!”– Idézi az AS Matthaust.
“Dortmundban büszkének kell lenniük arra, hogy náluk játszik, hiszen tökéletesen illeszkedik a csapatba. Haaland 20 éves, és már szárnyal, egy igazi gólgép. Már most pótolhatatlan játékos, hiszen fiatal kora ellenére vezéregyéniség, akinek nem csak a gólok számítanak, hanem a csapat sikere is. Nem véletlen, hogy védekezni is láthatjuk őt… Mindezt 20 évesen! a Határ a csillagos ég a számára!” – Tette még hozzá a korábbi magyar szövetségi kapitány, aki azt ugyan nem árulta el, hogy szerinte még mennyi időt maradhat Haaland Dortmundban, csupán int mondta, ‘már nincs messze a váltás ideje’.
Szabadon igazolhatóként érkezik…
Mindkét oldalt vannak meglepetések…
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…