Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Miközben a görög válogatottnál, de még előtte a Borussia Dortmundnál is igazi vezéregyéniség és alapember volt, az Arsenalnál már korántsem futott be komoly pályafutást Sokratis Papastathopulos. Most megváltak tőle.
🗞 Working closely with @SokratisPapa5 and his team, we have decided to cancel his contract by mutual consent
— Arsenal (@Arsenal) January 20, 2021
Ahogy az egyik magyar szurkolói közösségi oldal is írta: véget ért a „kutyakomédia”, így immár mind a két kegyvesztett, azaz Mesut Özil és Sokratis Papastathopoulos elhagyta az Arsenalt. A német középpályásról korábban megírtuk, hogy a Fenerbahce vásárolta meg. A görög bekk pedig szabadúszóvá vált.
Papastathopulos 2018-ban érkezett az Arsenalhoz, és már akkor túl volt pályafutása csúcsán. A 32 éves védő szerződése a mostani idény végéig szólt, ám a londoniak nem vártak tovább, és felbontották kontraktusát. Utolsó meccse az „Ágyúsok” mezében az augusztusi FA-kupa döntő volt. A bajnokságban pedig még régebben, márciusban kapott szerepet Mikel Artetatól, aki idén már a bő keretbe sem nevezte.
Arról egyelőre nincs hírünk, hogy Sokratis már talált volna magának új klubot.
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…
Két pontra megközelítették a bennmaradást érő 17. helyet Davide Ballardiniék!