Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Mint ismert, a Chelsea a hét első napján megvált a 42 esztendős menedzsertől, aki elsőként az angol menedzserek szövetségén (League Managers Association) keresztül reagált menesztésére.
“Óriási kiváltság és megtiszteltetés volt számomra a Chelsea-t irányítani.” – Fogalmazott Lampard.
“Elsőként szeretném megköszönni a szurkolóknak az elmúlt 18 hónap alatti támogatásukat. Bízom benne, hogy pontosan tudják, mit jelentenek a számomra.” – Folytatta hivatalos levelét a korábbi Chelsea-legenda, akinek sorai azóta már a közösségi média felületetni is megtalálhatóak.
“Amikor elvállaltam a Chelsea irányítását, tisztában voltam az előttem álló kihívásokkal, és a rám nehezedő nyomásokkal. Büszke vagyok arra, amit együtt elértünk a csapattal, különösen azt illetően, hogy az akadémia több játékosa is bemutatkozhatott a csapatomban. Természetesen csalódott is vagyok, hiszen nem sikerült megugranunk együtt, a tervezett, következő lépcsőfokot! Ettől függetlenül köszönettel tartozom Mr. Abramovich-nak, a vezetőségnek, a stábtagoknak és a játékosoknak is, akik mindvégig keményen dolgoztak a Chelsea-ért, ezekben a mindannyiunk számára nehéz időkben is.
Sikerekben gazdag jövőt kívánok a csapatnak és a klubnak egyaránt!” – Így Lamprad.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…