Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
A 23 éves középpályás még a szezon végéig maradna jelenlegi kenyéradójánál, de a nyáron már mindenképpen váltana, olasz sajtóinformációk szerint.
A Sassuolo labdarúgója, Manuel Locatelli szeretne szintet lépni és nagyobb csapathoz igazolni, a Juventus pedig szívesen tudná a soraiban, így a nyár folyamán megköttethet az üzlet a két csapat között a játékos átigazolásáról. A 23 éves irányító középpályás kontraktusa 2023-ig szól jelenlegi csapatával, piaci értékét 35 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.de.
A Zebrák vezetőedzője, Andrea Pirlo mindenképpen szerződtetni akar egy belső középpályást, és a hírek szerint nagyon kedveli a hatszoros olasz válogatott játékát. A Juventus 40-45 millió eurót sem sajnálna az AC Milan korábbi játékosáért.
Locatelli 2018-ban került kölcsönbe a Sassuolóhoz a milánói Piros-feketéktől, majd 2019-ben végleg megvásárolták őt 12,5 millió euróért. A két idénye alatt 82 tétmérkőzésen lépett pályára a Fekete-zöldek színeiben, ezeken 5 gólt és 9 gólpasszt jegyzett.
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…