Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A Tottenham menedzsere a Liverpool elleni bajnoki rangadó (21:00, Tv: Spíler 1) előtti sajtótájékoztatóján elmondta véleményét a PSG és Mauricio Pochettino által a hírek szerint igen élénken csábított Dele Alli helyzetéről is.
Úgy tűnik, a portugál menedzsert ezúttal sem hozták lázba a híresztelések, ugyanis Mourinho szerint igen egyszerűnek tűnik a helyzet Dele Alli kapcsán.
“Úgy gondolom, maradni fog.” – Jelentette ki Mourinho, kihangsúlyozva még azt is, hogy már az átigazolási ablak eleje óta mondogatja, hogy Alli nem megy sehová.
“Nem hiszem, hogy lesz bármiféle változás. Jelen állás szerint se távozónk, se érkezőnk nem lesz januárban. Persze még van pár nap a piac zárásáig, de az idő nagyon gyorsan megy.” – Folytatta Mourinho, hozzátéve azt is, hogy nem szeretne anélkül elengedni egy játékosát sem, hogy azt nem pótolnák megfelelő helyettessel.
A Tottenham menedzsere ezt követően még azért sajátos sítlusával zárta az Alli-részt: “Mindannyian tudjuk, hogy a futball az futball, amihez hozzátartozik, hogy azért váratlan dolgok is történnek, beleértve az átigazolási piac eseményeit is.”
Érdekes azért, hogy Mourinho ‘marasztalná’ a londoniak korábbi kulcsemberét, különösen azok után, hogy a bajnokságban például 4 meccsen mindössze 75 percnyi lehetőséget adott eddig Allinak.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…