De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
A Vörös Ördögökhöz az elmúlt nyári átigazolási időszak végén érkezett a támadó, de boldogtalan, ezért máris továbbállna. Az édesapja nyilatkozata alapján pedig már meg is van hol folytatja pályafutását.
Edinson Cavani nem boldog a Manchester United csapatánál, legalábbis az édesapja elmondása szerint, ennek következtében már a nyár folyamán távozna a klubtól. Az uruguayi labdarúgó ingyen került a Paris Saint-Germain-től a Manchester Unitedhez, akikkel egy évre szóló megállapodást írt alá, azzal az opcióval, hogyha mindkét fél elégedett, akkor újabb egy év együttműködés következik.
A klub vezetőedzője, Ole Gunnar Solskjaer szerint a támadó jó hatást gyakorolt a klubra és gyorsan be is illeszkedett, de Luis Cavani kihangsúlyozta, hogy a fia Dél-Amerikában akarja folytatni a pályafutását, mert közelebb akar kerülni a családjához, éppen ezért már tárgyalásban is áll a Boca Juniors együttesével.
A 34 éves csatár akkor kedvtelenedett el, amikor tavaly decemberben három meccsre eltiltották, mert a szövetség szerint rasszista kifejezést használt. A Southampton idegenbeli 3-2-es legyőzése alkalmával Cavani két gólt szerzett és egy gólpasszt adott, majd a közösségi oldalára feltöltött posztjában a “gracias negrito” kifejezést használta. Ezt követően 100 ezer fontra, valamint három mérkőzésre szóló eltiltásra büntette a szövetség.
“A fiam egyáltalán nem boldog Angliában. Közelebb akar kerülni a családjához és Dél-Amerikában akar futballozni. Szeretném, ha olyan csapatban szerepelne, amely nagy célokért küzd. Sokat beszélgetett Juan Roman Riquelmével, a Boca elnökével és szívesen igazolna oda. Azt hiszem idén nyáron klubot fog váltani. Vannak dolgok, amik felbosszantják az embert, ez a korábbi eltiltás ilyen volt, és ez mentálisan megviselte Edinsont” – nyilatkoza Luis Cavani a TyC Sports-nak.
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…
Készülnek a Copa Americára a kanadaiak…
“Mourinho tudja, ha megnyerem az elnökválasztást, tárgyalni fogunk!”
Három szezon után hagyja el a “Vörös Ördögöket”!
Sérüléssel bajlódó játékosokra is számít; a tartalékokat is megnevezte…
A másodosztályba is követte az együttest…
Pályára lép a Manchester City és a Real Madrid is…
Óriási balhé tört ki közöttük…?
“A dél-amerikai kontinens egyik legnagyobb tehetségét sikerült szerződtetnünk…”
Debrecenben rendezik a találkozót…
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán