Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Mint ahogy arról mi is beszámoltunk, sérülést szenvedett a magyar labdarúgó-válogatott keretébe meghívott Holender Filip a tegnapi Backa elleni bajnoki mérkőzésen, így lehet kénytelen lesz kihagyni a selejtező mérkőzéseket.
A magyar szövetség közösségi oldalának vasárnapi közlése szerint a válogatott támadó a hátában érez erős fájdalmat, így vasárnap délelőtt több orvosi vizsgálaton is átesik, amelyek eredményétől függ majd, hogy csatlakozhat-e a válogatott keretéhez, azonban nagy az esély rá, hogy kihagyja az összecsapásokat.
Holender kezdőként lépett pályára, majd szünetben lecserélték a szerb élvonalban második helyezett Partizan Beograd mérkőzésén, amelyet a csapat 4-0-ra nyert meg idegenben a Backa ellenében.
A magyar nemzeti tizenegy a Puskás Arénában fogadja a lengyeleket jövőhéten csütörtökön, majd három nappal később San Marinóba látogat a csapat, március 31-én pedig Andorra vendége lesz. A válogatott itthon játszó tagjai már csütörtök óta Telkiben készülnek. A Marco Rossi által a keretbe meghívott idegenlégiósok pedig a hétvégi bajnoki mérkőzéseiket követően érkeznek meg a válogatott edzőtáborába.
Holender Filip sérülést szenvedett a @FKPartizanBG szombati bajnokiján. A válogatott támadó a hátában érez erős fájdalmat, így ma több orvosi vizsgálaton is átesik. Ezek eredményétől függ, hogy csatlakozni tud-e a válogatott keretéhez. #csakegyutt #magyarok
— MLSZ (@MLSZhivatalos) March 21, 2021
Két éve erősíti a csapatot…
Az Eb-je azonban minden bizonnyal nincs veszélyben
A BL-elődöntő hőse lett a 34 éves cserecsatár
A nyári átigazolási időszakra már munkába is állna…
Az ügyészség börtönbüntetést is kér rá
Alapember lett ebben az idényben…
A következő szezonban is számolhatnak vele!
Üzletileg valamennyire jól jöhet ki a kölcsönből az MU
Több csapat is szívesen megadná neki a lehetőséget!
Tipikus nyer-nyer helyzet lehetne…
A spanyol csatár duplájával jutott tovább a Real Madrid a BL-döntőbe
Pár hónapja debütált csak a felnőttek között, de tökéletesen meg vannak elégedve vele
Fontos három pontot szereztek…
Az Európa-liga elődöntő visszavágói mellett pályára lépnek Cristiano Ronaldóék is…
A világ leghíresebb szalvétájának tartják…
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…