Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
Hosszas egyeztetéseket követően úgy tűnik, hogy sikerült közös nevezőre jutnia az AC Milan vezetőségének jövő nyáron lejáró szerződésű középpályásával, aki hamarosan megkötheti új megállapodását a Rossonerivel…
Kessié se ha convertido en la prioridad número uno del Milánhttps://t.co/3Xud0SROfF
— Fichajes.net (@fichajesnet) March 26, 2021
A Fichajes információi szerint az AC Milan középpályása, Franck Kessié elfogadta a klub által kínált hároméves szerződés tervezetet, és a felek rövidesen hivatalosan is bejelenthetik a labdarúgó hosszabbítását.
A 24 esztendős elefántcsontparti válogatott játékos 2017 óta szolgálja a Rossonerit, először még az Atalantától kölcsönben, később 32 millió euró ellenében véglegesítették, és mindent egybevetve 174 tétmérkőzésen lépett pályára a csapat színeiben. Bár időről időre szóba került a neve az angol csapatok radarján, a milánói klubnál változatlanul töretlen a bizalom irányába, és semmiképpen sem szeretnék őt eladni.
Kessié jelenleg a negyedik szezonját tölti a csapatnál, eddig sorban 37, 34, 35 bajnoki mérkőzésen játszott idényenként, és a 2020-2021-es kiírásban is csupán egyetlen találkozót hagyott ki. A 28 forduló alatti 27 pályára lépése mellett ráadásul kilenc gólt is szerzett, középpályás létére csapata egyik legjobb góllövőjének számít.
A Milan jelenleg 28 forduló után a második helyet foglalja el az olasz bajnokság (Serie A) aktuális kiírásában hat ponttal lemaradva az egyel kevesebb mérkőzést játszó listavezető Inter mögött.
Véget ért az alapszakasz, hamarosan kezdődik a rájátszás…
A mai nap folyamán befejeződik a Bundesliga 2023/24-es idénye…
Azonban nem a korábbi csapatához került…
Nem álmodik az Eb megnyeréséről…
A sportigazgató a leköszönő trénerről is szót ejtett…
A mérkőzés jelentős részében előnyben volt az MTK, de az utolsó pillanatokban elbukták a győzelmet!
Már csak a hivatalos bejelentés hiányzik…
Az Európa-bajnokságról szőtt álmoknak is oda…
Továbbra is a kék-fehérek alkalmazásában marad…
Nem sokáig kellett várni a bejelentésre…
A szezon második felét kölcsönben töltötte a hercegségbeli csapatnál!
Hétvégén irányítja utoljára a csapatot…
2028 nyaráig szól az új megállapodása!
A Heerenveen együttesénél áll munkába…
Nagy Ádám szerint fontos lenne jól kezdeni a tornát…
Jürgen Klopp egyik kedvenc játékosa volt…
Vajon folytatódik-e a középpályás pályafutása?
A Tottenham állítólag szintén érdeklődik iránta…
Jóváhagyta a helyi szövetség…
A döntő kapujában a fővárosi együttes…
Erre talán senki sem számított…
Rendeznek magyar és olasz bajnoki mérkőzést is péntek este…
Munkacsoportot állítottak fel…
Maradtak kérdések a csoportkör utolsó fordulójára…