Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Az olaszok egykori világbajnok klasszisa a minap egy hosszabb interjú keretein belül többek közt az olasz bajnokság (Serie A) 2020-2021-es idénye hajrájának kilátásairól is beszélt…
Az olasz bajnokság (Serie A) 2020-2021-es idényéből még nyolc forduló van hátra, és az éllovas Inter együttese 11 pont előnnyel áll a mezőny élén, az egykori triplázó milánói csapat emblematikus figurája, Marco Materazzi szerint mögöttük még hatalmas verseny lehet:
“Azt gondoltam, hogy a Milan mostanra értékes pontokat hullajt majd el, de kiegyensúlyozottak maradtak, azt hiszem, hogy ők megérdemlik, hogy a következő szezonban a legrangosabb európai kupasorozatban versenyezzenek. Az Atalanta padlógázzal száguld, míg számomra a Juventus tűnik a leggyengébbnek. A következő kör, amikor a Napoli az Interrel, az Atalanta pedig a Juventusszal találkozik, kulcsfontosságú lesz mindenki számára.
Minden probléma ellenére Gattuso tavaly felrázta a Napoli csapatát és Olasz Kupát nyert. Azóta szinte sosem volt teljes a támadósoruk, Osimhen vagy Mertens nélkül felküldeni a csapatot nem ugyanolyan, mint velük, nem is beszélve a sérüléssel is bajlódó és koronavírus miatt is szenvedő Koulibalyról, mégis ott vannak az élmezőnyben.”
A Nerazzurri mögött a második pozíciót jelenleg az AC Milan birtokolja, harmadik a Juventus, negyedik pedig az Atalanta, de még az ötödik Napoli is csak négy ponttal van lemaradva a második helytől, míg a hatodik Lazio az utolsó négy meccsét megnyerte és van még egy elhalasztott találkozója is.
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…