Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
A spanyol szakember által sokra tartott brazil származású védekező középpályás mégsem biztos, hogy elhagyja szerződése lejártával az angol bajnokság éllovasát.
A Manchester Citynél június 30-án lejár a kontraktusa Fernandinhónak, aki azonban maradhat a csapatnál angol sajtóinformációk szerint. Ugyanakkor nem mint játékos maradna a klub berkein belül, hanem Pep Guardiola egyik segédje lenne, mert a spanyol mester és a csapat többi játékosa nagy jelentőséget titulál a 35 éves labdarúgó jelenlétének, aki az egyik legfontosabb személyisége az öltözőnek.
Az 53-szoros brazil válogatott labdarúgóért az Atlético Mineiro érdeklődik nagyon élénken, akinek az igazgatója, Rodrigo Caetano árulta el, hogy természetesen akarják a veterán középpályást a csapatukba, de a Manchester City spanyol trénerétől kapott egy kecsegtető ajánlatot, így távolodni látszódnak a felek álláspontjai a manchesteri munka miatt.
Fernandinho 2013-ban érkezett a Manchester Cityhez a Shatar Donyeck együttesétől 40 millió euróért. Azóta nagyon fontos játékossá nőtte ki magát az angol gárdánál, összesen 347 találkozón kapott lehetőséget, amelyeken 24 gólt és 28 gólpasszt jegyzett. Guardiola korábban elárulta, hogy nehéz lesz megtalálni a helyettesét, mert nagyon intelligens labdarúgóról van szó, aki mindig megértette mit kért tőle.
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…