A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A Spurs labdarúgója kijelentette, hogy távozni szeretne az angol együttestől és szíve szerint visszatérne korábbi csapatához a francia élvonalba, angol sajtóinformációk szerint.
(Photo by James Williamson – AMA/Getty Images)
A Tottenham jobbhátvédje, Serge Aurier úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a 2022-ben lejáró szerződését, így ha pénzt akar látni belőle az angol csapat, akkor a nyáron túl kell adniuk rajta, amelyet ő is tud, ennek következtében kijelentette, hogy szeretné elhagyni a klubot. Korábbi együttese, a Paris Saint-Germain pedig igényt tartana szolgálataira a hírek szerint.
Az elefántcsontparti védő 2017-ben érkezett a PSG együttesétől 25 millió euróért az akkori edző, Mauricio Pochettino kérésére. Azóta felemás szezonjai voltak, egyszer stabil kezdő volt, egyszer pedig alig jutott szóhoz, azonban nem ez a távozásának az oka, hanem szeretne új kihívások elé nézni, amit lehet korábbi klubjánál talál meg. Ugyanis szóba hozták őt az elmúlt időszakban több alkalommal is korábbi csapatával, ahová pont az argentin mester invitálná a jobbhátvédet.
Aurier 2014 és 2017 között szerepelt a PSG-ben, a három szezonja alatt pedig 81 tétmérkőzésen kapott lehetőséget, amelyeken 5 gólig és 15 gólpasszig jutott. A Tottenham színeiben 110 találkozón jutott szóhoz, ezeken 8 gólt és 17 gólpasszt jegyzett.
A Bayern München a 88. percig állt továbbjutásra…
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…