Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Újabb örömhírrel szolgált a Dán Labdarúgó-szövetség, miután közölték, hogy Christian Eriksen sikeres műtéten esett át, a mai nap folyamán pedig el is hagyhatta a kórházat!
(Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images)
Christian Eriksen a dán válogatott labdarúgója sikeres műtéten esett át, amelynek során egy beültethető defibrillátort kapott. A Dán Labdarúgó-szövetség közleményben jelezte, hogy az operációt követően Eriksen elhagyhatta a kórházat, és már a válogatott tagjaival is találkozott. A 29 esztendős játékos a Finnország elleni első csoportmérkőzés 43. percében esett össze, és az orvosok percekig az életéért küzdöttek. Az Inter játékosa megköszönte a rengeteg támogatást, amit a világ minden tájáról kapott:
Köszönöm a rengeteg jókívánságot, elképesztő volt látni és átélni. Az operáció jól sikerült, jól érzem magam, a helyzethez képest. Nagyon jó volt látni a srácokat, tegnap kiváló meccset játszottak. Természetesen Oroszország ellen is szurkolni fogok nekik!
A tegnapi Dánia-Belgium mérkőzésen egy perc erejéig megállt a játék, ahol a szurkolók, a játékosok és a játékvezető is Eriksent éltette. A dánok eddig két vereséggel a B-csoport utolsó helyén állnak. Az utolsó körben Oroszország ellen egy győzelemmel még lehet esélyük kiharcolni a továbbjutást.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…