További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Tovább erősíti a keretét az immár Kuttor Attila vezette Vasas. Az angyalföldiek az NB II-es rivális Diósgyőr alapemberét és csapatkapitányát, Márkvárt Dávidot igazolták le.
Benczés Miklós a DVTK sportigazgatója többször elmondta a piacképes játékosaikat értékesíteni fogják. Azonban Márkvárt Dávid neve nem szerepelt a listán, mégis kénytelenek búcsút inteni a 3-szoros válogatott játékosnak.
“Nem kívántuk értékesíteni Márkvárt Dávid játékjogát, viszont szerepelt a szerződésében egy kivásárlásról szóló záradék. Ennek értelmében amelyik klub megadja a megjelölt összeget, és a játékossal is meg tud állapodni, az átigazolhatja, tehát ebben ebben az esetben a döntés a játékos kezében volt. Két klub érdeklődött iránta, Dávid a Vasast választotta” – magyarázta a játékos távozást Benczés, a DVTK honlapján.
A klubok sem az átigazolás díj összegét, sem Márkvárt szerződésének hosszát nem hozták nyilvánosságra.
Márkvárt mindössze 19 évesen debütált az NB I-ben, még a PMFC színeiben, innen igazolt a Puskás Akadémiához, ahol 2017-ben NB II-es bajnoki címet szerzett, illetve 2018-ben Magyar Kupa-döntős volt. Ezután igazolt a DVTK-hoz, ahol 85 bajnoki meccsen lépett pályára a klub mezében.
Márkvárt a Vasas harmadik nyári igazolása, korábban a Vasas nevelésű Varga Donátot igazolták le, a holland Heerenveentől, illetve a Békéscsaba fiatal kapusát, Uram Jánost.
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…