Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Szigetországi sajtóértesülések szerint a Chelsea együttese ezen a nyáron is sokkolná a világot – legalább – egy bombaigazolással…
(Photo by Sascha Steinbach – Pool/Getty Images)
A 90min információi szerint a Chelsea vezetősége egy 150 millió fontos ajánlatot készül tenni a Borussia Dortmund kiválósága, Erling Haaland megszerzéséért cserébe.
Noha számtalan angol klub hosszú ideje érdeklődött iránta, a spanyol sajtó kitartott azon elképzelése mellett, hogy Haaland kizárólag a La Ligában képzeli el a folytatást, éppen ezért a közelmúltban azt állították, hogy a norvég támadó megegyezett a Real Madrid csapatával. A világ legerősebb bajnokságának tartott angol ligából a legfőbb kérőnek számító Manchester City mellett a Manchester United és a Chelsea is tárt karokkal várná a klubváltás előtt álló támadót.
Haaland másfél évvel ezelőtt, a 2020-as januári átigazolási időszakot megelőzően, mindössze 20 millió euró ellenében szerződött a Red Bull Salzburgtól a Dortmundhoz, azóta minden sorozatot figyelembe véve 59 meccsen 57-szer volt eredményes a csapat színeiben, az elmúlt kiírásban 41 találkozón 41 találat a mérlege. A tehetséges csatár a Bundesliga 2020-2021-es idényét 27 góllal fejezte be.
Eldőlt, hogy a következő szezonban is az argentin szakember lesz-e a londoni gárda vezetőedzője…
Befejezi pályafutását a PL-győztes tréner…
A többiektől külön időpontban játszik a feljutásra pályázó két csapat…
Négy és fél év után távozik a csapattól!
Szarvas Alexandra csapata Svájccal mérkőzik meg…
Valószínűleg nem őszinte mosollyal az arcán tette meg mindezt…
Gareth Southgate kihirdette bővített keretét
Roberto Martínez kihirdette a keretét
Íme Toni Kroos legszebb pillanatai!
A bajorok nem akarják elveszíteni tehetségüket, így mindent megtesznek a megtartásáért!
Toni Kroos újabb nagy bejelentést tett…
Bővebben beszélt a körülményekről a sportigazgató…
Az édesanya, Fayza Lamari jelentette be mindezt…
Kiváló szezont fut a norvég játékos!
Azonban van egy kis bökkenő…
Ráadásul igen komolyak a szándékaik…
Amely ráadásul lendületet adott csapatának a kiegyenlítéshez!
Azonban ehhez a Real Madridnak is lesz egy-két szava…
Miután jelenlegi csapata búcsúzott az élvonaltól…
Változott a helyzet, de még nem dőlt el a feljutás kérdése…
Egyelőre nincsenek közel az álláspontok…