A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A Bajnokok Ligája selejtezőjének utolsó előtti párharcainak odavágóit vívják a héten a csapatok, és a szerdai játéknapra a Ferencváros mérkőzésén kívül további két találkozó maradt, amelyek szintén pikáns összecsapásnak ígérkeznek.
(Photo by Sergei FadeichevTASS via Getty Images)
Bajnokok Ligája, selejtező, elődöntő
A Szpartak Moszkva – Benfica összecsapás első játékrészben ugyan nem esett gól, de aktívak voltak a csapatok, a hazaiak ötször próbálkoztak, míg a vendégek hét alkalommal is, a moszkvaiak részéről ebből három talált kaput, míg a portugálok kétszer eresztettek meg kapura tartó lövést. A második félidőben a vendégek jól gazdálkodtak helyzeteikkel és kétgólos előnyt harcoltak ki a visszavágóra. Az első találatot Rafa Silva jegyezte, a gyors léptű támadó Joao Mario átadásából tudott eredményes lenni az 51. percben (0-1). A második gól a 74. minutumban érkezett, a csereként beálló jobbhátvéd, Gilberto kapásból vette be az orosz együttes kapuját (0-2). A hátralévő bő negyedórában a Benfica az eredmény tartására ment rá, így hamar elfojtották a moszkvai támadásokat és megérdemelt sikert arattak.
Szpartak Moszkva – Benfica 0-2 (0-0)
Játékvezető: Carlos del Cerro Grande (spanyol), Helyszín: Otkrityije Aréna (Moszkva)
Gólszerzők: – ill. R. Silva (51.), Gilberto (74.)
A Dinamo Zagreb az első félidőben mindenben felülmúlta a Legia Warszawa csapatát kivéve a legfontosabban, a gólban nem. A horvátok hiába dolgoztak ki több gólhelyzetet a befejezésekbe hiba csúszott, ennek következtében 0-0-ás döntetlennel mehettek pihenőre a csapatok. A szünet után sem hagyott alább a zágrábiak lendülete és a 60. percben jött a megérdemelt vezetés, Bruno Petkovic révén, aki fejjel vette be a lengyelek kapuját (1-0). Azonban hiába volt az óriási hazai fölény, a Legia egyenlíteni tud a csereként beálló 20 éves Ernest Muci a 82. percben (1-1). Így 1-1-es döntetlennel zártak a csapatok az odavágón, amellyel természetesen a lengyelek lehetnek elégedettebbek.
Dinamo Zagreb – Legia Warszawa 1-1 (0-0)
Játékvezető: Antonio Mateu Lahoz (spanyol), Helyszín: Stadion Maksimir (Zágráb)
Gólszerzők: B. Petkovic (60.) ill. E. Muci (82.)
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…