Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Ahogyan arról beszámoltunk, a csütörtök esti órákban robbant ki a hír, mely szerint a Barcelona együttese nem tudja meghosszabbítani Lionel Messi szerződését, így klub emblematikus figurája távozik a katalán egylettől. Úgy tűnik, sokáig nem marad csapat nélkül…
(Photo by Xavier Laine/Getty Images)
Fabrizio Romano korábbi értesüléseivel összecsengően, a L’Équipe is megerősítette, hogy Lionel Messi előrehaladott tárgyalásokat folytat a Paris Saint-Germain csapatával. A francia lap úgy tudja, hogy a párizsi egylet 2+1 éves szerződést ajánlott fel neki idényenként 40 millió eurós fizetéssel.
Tavasszal a korábbi elnök, Joan Laporta visszatérésével sokan már borítékolták, hogy Messit meggyőzik a maradásról és minden akadály elhárult, azonban a katalán klub közleménye szerint a felek hiába kötelezték el magukat a folytatás mellett, a La Liga pénzügyi és strukturális okokból nem engedélyezte az argentin légiós szerződését.
Messi a 2004-es debütálása óta minden sorozatot figyelembe véve 778 találkozón 672 gólt szerzett a Barca színeiben.
A francia forrás beszámolói szerint Neymar felajánlotta Messinek a tízes mezt a PSG-ben, azonban a hatszoros aranylabdás leendő klubjában inkább a korábbi barcelonai mezszámában, a 19-esben szeretne játszani.
Az Atalanta járt a legjobban ezzel a döntetlennel!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…