Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
Az olasz rekordbajnok Juventus csapata immár hivatalosan is bejelentette új fiatal csatára érkezését, aki már hetek óta az együttesnél tréningezett…
A Juventus csapata a kedd esti órákban erősítette meg, hogy öt évre szóló szerződést kötött a Brazíliából érkező csatártehetséggel, Kaio Jorge-zsal. A beszámolók értelmében az olasz rekordbajnok 3 millió eurót fizet a brazil Santos klubjának, valamint később további bónuszokat és jövőbeli eladási árának egy részét utalhatják majd át a megállapodás keretein belül.
A 2002-es születésű támadó tízéves korától kezdve az annak idején Pelét is foglalkoztató klub akadémiáján nevelkedett, edzői a kezdetektől fogva hatalmas jövőt jósoltak neki. A felnőttek között 2018 szeptemberében debütált 16 esztendősen, az országos bajnokság valaha volt kilencedik legfiatalabb játékosaként. Ugyan az előző kettő bajnoki idényben is pályára lépett epizódszereplőként, az első igazi szezonja a 2020-as kiírás volt a felnőttek között, mely során 28 bajnokin négy gólt lőtt, míg a Libertadores-kupa döntőjéig való menetelés során 12 fellépés alatt ötször volt eredményes. 2021-ben az állami bajnokságban háromszor, míg az idei országos bajnokságban eddig egyszer talált be.
A csatártehetség 2017-ben három meccsen négy gólt szerzett az U15-ös dél-amerikai bajnokságon, majd a 2019-es U17-es világbajnokságon öt találatával a torna bronzcipőse lett.
A 19 éves labdarúgót korábban Olaszországból az AC Milan és a Lazio csapata is megkörnyékezte már.
Kaio Jorge a korábban Dybala által is viselt 21-es mezszámot kapta a Juventusnál.
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…