Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
A Bajnokok Ligájában és az Európa-ligában is a selejtezőkörök utolsó fordulóinak odavágóit rendezik a héten, így a csapatok számára már nagyon nagy a tét, azaz a főtáblára jutás.
(Photo by Jose Manuel Alvarez/Quality Sport Images/Getty Images)
Bajnokok Ligája, selejtező, 4. forduló, 1. mérkőzés
A Monaco – Sahtar összecsapás mellett a Benfica és a PSV párharca volt a legpikánsabb, de bármelyik klub is jut tovább, a másiknak a kiesése kudarc lesz, hiszen mindkét együttestől elvárt a Bajnokok Ligája főtábla. A találkozót a portugálok kezdték sokkalta jobban, a 10. percben megjött a vezető gól is, Rafa Silva szerezte az új igazolás Yaremchuk átadásából (1-0). Ezt követően kiegyenlítődöttebb lett a mérkőzés, viszont még a szünet előtt jött a második hazai gól, amelyet Julian Weigl szerzett a 43. percben (2-0). A második játékrész elején azonban visszajött a mérkőzésbe az eindhoveni gárda, az 52. percben Cody Gakpo tud szépíteni (2-1). A továbbjutás ennek az eredménynek köszönhetően a visszavágóra maradt, ami igazán izgalmasnak ígérkezik.
Benfica (portugál) – PSV Eindhoven (holland) 2-1 (1-0)
Játékvezető: F. Brych (német), Helyszín: Luzi Stadion (Lisszabon)
Gólszerzők: R. Silva (10.), J. Weigl (43.) ill. C. Gakpo (52.)
Malmö (svéd) – Ludogorec (bolgár) 2-0 (1-0)
Játékvezető: A. Lahoz (spanyol), Helyszín: Eleda Stadion (Malmö)
Gólszerzők: V. Birmancevic (26.), J. I. Bernet (61.) ill. –
Korábban azt mondtuk volna erre a párharcra, hogy abszolút a Celtic az esélyes, de az elmúlt 2-3 évben visszaestek a skótok, így kiegyenlített párharcról beszélhetünk. A vezetést a 12. percben Furuhashi révén szerezték meg a hazaiak (1-0), majd nem álltak le és mentek tovább a második gólért. Ami, ha kicsit későn is, de megérkezett, a 61. percig kellett várni rá, a találatot Forrest jegyezte, a gólpasszt az első gól szerzője, Furuhashi adta (2-0). A Celtic így magabiztos kétgólos előnnyel várhatja a visszavágót.
Celtic (skót) – AZ Alkmaar (holland) 2-0 (1-0)
Játékvezető: O. Hategan (román), Helyszín: Celtic Park (Glasgow)
Gólszerzők: K. Furuhashi (12.), J. Forrest (61.) ill. –
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…