A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A szerda esti órákban került megerősítésre, hogy a Borussia Dortmund csapatától távozó rutinos középpályás a Sevillában folytatja pályafutását…
(Photo by Matteo Ciambelli/DeFodi Images via Getty Images)
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla együttese nemrég erősítette meg, hogy négyéves szerződést kötött a Borussia Dortmund csapatától érkező középpályás Thomas Delaney-vel. A Transfermarkt információi szerint az andalúziai gárda 6 millió eurót fizetett új igazolásáért.
A 29 esztendős dán válogatott védekező középpályása az elmúlt három évet töltötte a BVB alkalmazásában, mely során 88 mérkőzésen négy alkalommal volt eredményes, a Bundesliga elmúlt kiírásában 20 pályára lépést vállalt. Delaney ezt megelőzően két szezont az akkor ugyancsak német élvonalbeli Werder Bremen csapatánál töltött, míg 2016-ig bezárólag nevelőegyesületét, az FC Köbenhavn csapatát szolgálta.
A tapasztalt labdarúgó 2013-as bemutatkozása óta 60 mérkőzésen lépett pályára hazája nemzeti válogatottjában, melynek legutóbbi Európa-bajnoki keretében is szerepelt.
A hírek szerint a torinói gárda kész is őt elengedni a megfelelő összeg ellenében!
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…