A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A közelmúltban igencsak felkavarta az álló vizet a már amúgy is eseménydús átigazolási időszak hajrájában Cristiano Ronaldo klubváltása, aki a Juventus együttesétől visszatért korábbi csapatához, a Manchester Unitedhez…
(Photo by Giuseppe Cottini/NurPhoto via Getty Images)
A Juventus csapatától távozó Cristiano Ronaldo önhatalmúlag kiürítette az öltözőszekrényét, és tájékoztatta a klubot, hogy véget ért a torinói tartózkodása, mindezt tette úgy, hogy még egy évig élő szerződés kötötte a klubhoz. Ez a megtartás pedig a torinóiak egykori legendás középhátvédje, Sergio Brio szerint abszolút nem volt sportszerű:
“Több tiszteletet érdemel a Juventus, és úgy gondolom, hogy nem így kellett volna elhagynia a csapatot. Ez nem volt szép tőle. Mindig nagy büszkeséggel beszélek azokról a csapatokról, amelyeknél játszottam, hiszen szerződtettek és bíztak bennem. Cristiano nagyszerű játékos, de a búcsúja mást mutatott.”
Ronaldo 2018 nyarán mintegy 100 millió euró ellenében igazolt a Juventushoz, amely színeiben 134 mérkőzésen 101 gólt szerzett és bár az első két évben megnyerték a bajnokságot, legutóbb arról is lemaradtak, a BL-ben várt áttöréshez képtelen volt hozzásegíteni csapatát. Bár állítólag a csapat nyitott lett volna a további foglalkoztatására, a portugál klasszis végül a távozás mellett döntött, klubja pedig nem gördített elé akadályt.
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…