A Real Madrid vezetőedzője, Carlo Ancelotti roppant elégedettnek tűnt, hogy csapata a meg tudta nyerni végül az Inter elleni találkozóját a Bajnokok Ligája csoportkörének nyitányán.
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
“Tetszett amit a csapattól láttam, hiszen megmutattuk, hogy igen is tudunk szenvedni a sikerért!” – idézi a madridiak hivatalos honlapja Ancelotti meccs utáni értékelését.
“Örülök, hogy tudunk szenvedni, hiszen erre nagy szükségünk lehet még a szezon során. Meg van a magunk karaktere is, amely ma három ponthoz segített bennünket. Fontos győzelem volt a legnagyobb csoport-riválisunk otthonában!” – folytatta Ancelotti, aki szerint döntő volt, hogy feljavultak csapatként a második félidőre.
“Az első félidőben voltak problémáink, de szerencsére Courtois fantasztikusan védett. A folytatásra feljavultunk, és egyre jobban futballoztunk. Változtattunk is a taktikánkon, ezért állt be például Rodrygo is. Új színt hozott a játékba, ahogyan a cserejátékosok mindannyian Veszélyesebbek lettünk a széleken. Mint mondtam nagyon örülök a győzelemnek, ami a játékosok érdeme!” – fogalmazott Ancelotti.
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!
Nem számolnak vele a londoni csapatnál!
Előrehaladottak a tárgyalások
Két- és egyéves szerződést írtak alá
A franciák odaadnák 95 millió euróért igazolt csatárukat is egy szezonra kölcsönbe az üzlet részeként…
Jelenleg is zajlanak erről az egyeztetések
Így készülnek az NB II-es szereplésre…
Ahogy felröppent a távozásának lehetősége…
Maga Erik ten Hag erősítette meg a hírt
Ahogyan arról beszámoltunk, a keddi napon nyilvánosságra hozták a magyar válogatott Európa-bajnokságra készülő keretét… (Photo by Boris Streubel – UEFA/UEFA via Getty Images) A magyar válogatott szövetségi kapitánya, Marco Rossi a kerethirdetést követő sajtótájékoztatón az újságíróknak válaszolt a felmerült kérdésekre: “Olyan játékos nem volt, akinek külön magyarázatot kellett adnom, hogy miért került be vagy miért […]
Az UEFA kiadta az iránymutatást…