A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Nagyon fontos mérkőzést rendeztek Madridban. Az Atlético lépést akart tartani a városi rivális Real Madriddal, míg a madridi kis csapat, Getafe az első pontjaira hajtott a 6. fordulóban.
Nem túl izgalmas első félidőt produkált a két csapat, igaz talán senki sem számított másra ettől a két csapattól. Összesen két kaput eltaláló lövés volt a játékrészben, az első az Atléticojé volt. Luis Suarez csapott le egy röviden haza fejelt labdára, azonban a lövését Soria védeni tudta. A második kaput eltaláló lövés a hazai csapat előtt adódott és ők éltek is a helyzetükkel. A félidő utolsó percében Jan Oblak ejtett ki egy könnyen fogható labdát, ekkor még az Atleti védői eltudták rúgni a labdát, amit Djene ívelt vissza és a lendületből érkező Mitrovic fejese a kapufáról a kapuba vágódott, Oblak csak reflexszerűen belekapni tudott.
A második félidőre rákapcsolt az Atlético, azonban sokáig csupán egy felső lécet tudtak felmutatni, azonban a 74. percben fordulat állt be a mérkőzésen. Carles Alenát egy durva szabálytalanság miatt kiállította a játékvezető. Nem sokkal később ki is egyenlített az Atlético Madrid, Hermoso beadása Suarezt találta meg, aki ezúttal már nem hibázott. A hosszabbításban pedig Vrsaljko beadása találta meg az uruguayit, akit ezúttal fejjel volt eredményes.
Getafe – Atlético Madrid 1-2 (1-0)
Helyszín: Coliseum Alfonso Perez Vezette: G. Cuadra
Gólszerzők: Mitrovic (45.) ill. Suarez (78., 90.+1)
Kiállítva: Alena (74.) ill. –
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…