Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Ahogyan arról beszámoltunk, az Atlético Madrid a legutóbbi mérkőzését uruguayi sztárcsatára duplájával nyerte meg, aki ezzel egy egészen elképesztő statisztikát állított fel…
(Photo by Diego Souto/Quality Sport Images/Getty Images)
Az uruguayi El País gyűjteménye szerint Luis Suárez azzal, hogy a 78. percben szerezte az egyik gólját az Atlético Madrid legutóbbi mérkőzésén a Getafe ellen elért két találata közül, pályafutása során immár minden percben szerzett legalább egy gólt az elsőtől a 90. percig, mivel már csak ez hiányzott neki.
A statisztika értelmében a 34 éves klasszis a mérkőzések 82. percében a legeredményesebb, összesen 14 gólt szerzett ekkor. Suárez pályafutása során eddig összesen 203-szor talált be az első félidőben, és 303-szor másodikban.
Az uruguayi kiválósága az új idényben a legutóbbi duplájával már három gólosnak mondhatja magát az első hat fordulóban.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…