Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
A kis olasz együttes mélyítene keretén, hogy elérjék céljukat, azaz a következő idényt is a Serie A-ban kezdhessék meg, ezért egy korábbi francia utánpótlás válogatott játékost igazolnának.
A Spezia az AS Nancy lejáró szerződésű védekező beállítottságú középpályását, Aurélien Nguiambát szerződtetnék, a L’Equipe értesülései szerint.
A 22 éves játékos nem volt hajlandó megújítani kontraktusát, ugyanis nem kapta meg a kellő lehetőséget, és egy élvonalbeli alakulatnál szeretett volna szerepelni. Azonban nem volt iránta komoly érdeklődő, így még jelenleg is szabad ügynök. Most viszont a Speziával összejöhet, amit szeretett volna elérni, az olasz élvonalban kaphatja meg az esélyt a bizonyításra.
Nguiamba a Nancyhoz 2014-ben került, a felnőtt keretbe 2018-ban került fel, amelynek kezdőjébe sosem tudta beverekedni magát komolyabban, ráadásul egy szezont kölcsönben eltöltött az Ajaccio csapatánál. Összesen 36 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a bizonyításra, gólt viszont nem sikerült szereznie, és gólpasszt is csak egyet sikerült kiosztania, a korábbi francia utánpótlás válogatott labdarúgónak.
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…