Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Ezekben a napokban ismét számon kéri a bíróság Emiliano Sala 2019-es repülőgép-balesetének feltételezett felelőseit…
(Photo by Jean Catuffe/Getty Images)
A BBC beszámolói értelmében elismerte bűnösségét az Emiliano Sala két és fél évvel ezelőtti halálához vezető utazást megszervező David Henderson, akinek semmilyen engedélye vagy felhatalmazása nem volt arra, hogy ilyen jellegű utazásszervezői tevékenységet végezzen.
A vádlott megkérte ismerősét, Dave Ibbotsont, hogy a Piper Malibu kis repülőgépével utazzon el Nantes-ba, s onnan vigye Cardiffba a frissen, klubrekordért, 15 millió fontért igazolt futballistát.
Ezen kívül Hendersont azzal is vádolják, hogy veszélyeztette a repülőgép biztonságát, mégpedig azzal, hogy hagyta úgy repülni, hogy annak nem volt meg minden szükséges engedélye, továbbá műszaki állapota sem volt alkalmas éjszakai, valamint tenger feletti repülésre.
Mint ismeretes, az akkor 28 esztendős argentin támadó 2019. január 21-én vesztette életét, amikor a francia Nantes csapatából átigazolt a Cardiff City együtteséhez, új csapatához tartva azonban gépe a La Manche csatornába zuhant.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…