Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Tizenhárom esztendőnyi Bundesliga-története során ritkán okozott igazi meglepetést az Allianz Arenaban a Hoffenheim együttese. A Bayern pedig ma délután sem volt rest hozni a papírformát, és győzelmi kényszerbe hajszolni az üldöző riválisokat.
(Photo by Adam Pretty/Getty Images)
Bundesliga – 9. forduló
Fölényesen irányító játékkal kezdte a mérkőzést a Bayern München. A Benfica hét közi legyűrése után a Hoffenheim elleni csata nem ígérkezett persze különösen nehéznek, de a hazaiak komlyan vették az ellenfelet. A szisztematikusan építkező Bayern-támadások már a 8. percben eredményre vezettek (volna), ám ekkor még a VAR segítségével érvénytelenítették Serge Gnabry gólját. A 26 esztendős támadó a 16. percben azonban már érvényes találatot íratott a neve mellé. A válogatott játékos egy sok rövid passzt felölelő támadás után köszönt be az ötös sarkáról. A 30. minutumban pedig már kettővel ment a címvédő és éllovas együttes. Robert Lewandowski már a tízedik gólját szerezte a bajnokság idei kiírásában.
A második félidőre jócskán visszavett a Bayern, lévén az akciókkal gyengéden próbálkozó Hoffenheim vajmi kevés veszélyt jelentett Manuel Neuer kapujára. A hajrában még kettővel növelte előnyét a bajor sztárcsapat: Choupo-Moting igazolta, hogy igenis lehet számítani rá, mint peremember. Majd Coman állította be a 4-0-s végeredményt.
Győzelmével a Bayern megőrizte egypontos előnyét, a szintén győzedelmeskedő Borussia Dortmund előtt.
Bayern München – Hoffenheim 4-0 (2-0)
Helyszín: Allianz Arena; Vezette: dr. Matthias Jöllenbeck
Gólszerzők: Gnabry (16.), Lewandowski (30.), Choupo-Moting (82.), Coman (87.), ill. –
A meccs összefoglalója:
A bajnokság állása:
A góllövőlista élmezőnye:
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”
Változások az utolsó három forduló előtt..
Ahogyan azt várni lehetett, megszületett a hivatalos bejelentés is…
A jelenlegi megállapodása 2026 nyaráig szól!
Megkezdheti a rehabilitációt…
Így még éles marad a kiesés elleni harc az utolsó két fordulóra!
Újabb szezonra hosszabbította meg szerződését…
A PSG játékosát Haaland és Guirassy követik szorosan…
Nehéz helyzetben a vasiak…
Január elseje óta meggyőzte őket…
A tegnapi volt a manchesteriek 13. veresége…