Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
A La Liga 11. fordulójában már láthattunk egy meglepetést: az FC Barcelona a Rayo otthonában szenvedett vereséget. Ezek után a Real Madridnak hazai környezetben kellett boldogulnia az Osasuna ellen.
Az európai kupaindulásért van harcban az Osasuna együttese, amely idén egyelőre jó szezont fut és a bajnokságban a legutóbbi négy mérkőzésükön veretlenek tudtak maradni. Már ez is előrejelzett valamit a Real Madrid számára abból, hogy miért is nem lesz ez egy könnyű, sima győzelem a számukra. Egy kellemetlen és jól összerakott csapattal találkoztak.
Már a mérkőzés első perceiben is érezhető volt, mi is lesz a forgatókönyv ezen az estén. A három belső védővel felálló Osasuna visszaállt a saját kapuja elé és teljesen lezárta a vendég kapu felé vezető utat. A Real többnyire a labdát járatta – helyzetek kialakításának a közelébe sem kerültek. Negyed óra elteltével azonban kezdtek éledezni. Egyre több volt a védelem mögé történő beindulás a támadók részéről, amihez mélységi indítások is társultak. Később a széleken is elkezdte megbontani az Osasuna védelmét Carlo Ancelotti együttese. Nem sok sikerrel. Az első játékrész végül igazán komoly lehetőségek nélkül pörgött le. A madridiak hatalmas labdabirtoklási fölénye helyzetekben alig mutatkozott meg.
A második félidő is hasonlóan kezdődött – majd jött egy vendég kontra. Az 50. percben elszaladt egy elelntámadással az Osasuna együttese, az akció végén pedig Avila passza után Moncayola lőhetett. A spanyol játékos végül nem tudta góllal lezárni a ziccert: csak a kapufát találta el, így maradt a 0-0. Ez minden esetre egy jelzés volt a fővárosiak számára, akiknek össze kellett szedniük magukat. Érkezett a sárga lapos Camavinga helyett Rodrygo is, ami további lendületet adott a fehér mezesek támadásainak. A vendégek beszorultak, egyre komolyabb nyomás alá kerültek. A Real Madridnak ezek után már megvoltak azok a veszélyes lehetőségei, amikre a győzelem megszerzéséhez szükségük volt. Tudott veszélyeztetni Vinicius és Benzema is, a hajrában pedig Marcelo lábában volt benne a gól. Betalálni azonban végül sekinek sem sikerült – döntetlennel zárult a találkozó.
Ennek az Osasunánál nyilván örülnek, a Real viszont nagy lehetőséget szalasztott el, hiszen kötelező lett volna a győzelem számukra a Bernabeuban. A vendégek azonban masszívak voltak és megharcoltak az egy pontért. Ezzel már a 6. helyen állnak a tabellán, a Real pedig – holtversenyben ugyan, de még a bajnokság élén található a Sevilla, a Betis és a Sociedad előtt.
Real Madrid – Osasuna 0-0 (0-0)
Helyszín: Santiago Bernabeu Stadion (Madrid); Vezette: Grado
Gólszerzők:
Sárga: Camavinga; ill. Unai Garcia
Kiállítás: – ill. –
Real Madrid: Courtois – Ferland Mendy (Marcelo), Alaba, Militao, Carvajal (Lucas) – Kroos, Casemiro, Camavinga (Rodrygo) – Vinicius Jr., Benzema, Asensio (Eden Hazard). Edző: Ancelotti.
Osasuna: Herrera – Manu Sanchez, Cruz, David Garcia, Unai Garcia, Vidal – Javier Martinez (Ruben Garcia), Torro, Moncayola (Oier) – Kike Garcia (Barbero), Avila (Brasanac). Edző: Arrasate.
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…