Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Azok után, hogy Ousmane Dembelé újabb sérülését bejelentette az FC Barcelona, kiderült, hogy nem a francia az egyetlen kulcsjátékos, aki nem játszhat a hétvégi, Celta Vigo elleni bajnokin.
A katalánok ugyanis hivatalos közleményben tudatták azt is, hogy Sergino Dest is kihagyja a Celta elleni túrát.
Az 21 esztendős amerikai játékos a Dinamo Kijev elleni szerdai BL-találkozót követően hátfájdalmakra panaszkodott, és nincs olyan állapotban, hogy pályára léphessen szombaton.
“Az első csapat játékosának, Sergino Destnek a háta alsó részén vannak fájdalmai. Elővigyázatosságból sem lép pályára a hétvégén. Visszatérése annak a függvénye, hogy miképpen reagál a kezelésekre.” – olvasható mindez a Barca közleményében.
A katalán Sport című lap szerint Dest visszatérését a válogatott szünet utánra, november 20-ára, a barcelonai derbire jósolják.
A Celta Vigo – FC Barcelona találkozót szombaton 16:15-kor a Spíler 2 élőben közvetíti!
Az utolsó forduló előtt helycsere történt a feljutó helyen…
25. alkalommal kapott ki ebben a szezonban a Salernitana…
Egy nagy hiányzó a címvédő névsorából…
Zlatko Dalic kitűzte a névsort…
Három kiállítást hozott a döntő első meccse…
A korábbi nagy angol ígéretnek kikiáltott játékos valósággal újjászületett a Luton Town színeiben…
11 góllal és 12 gólpasszal segítette csapatát a menetelésben!
Először került be újra a meccskeretbe…
Szabadúszóként kereshet új csapatot…
Jelentősen megjavították az 1992/93-as idény óta fennálló csúcsot!
Négy év után búcsúznak
A másik kettő már korábban eldőlt, bár matematikailag már a Lutonnak se volt igazán esélye
Máris tervezi a jövőjét az olasz szakember
Pochettino még mindig nem tudja, hogy ő marad-e a Chelsea menedzsere
Hazája legpiacképesebb labdarúgója…
Minden bizonnyal Jamie Carraghernek címezte üzenetét
Két fővárosi csapat játszhatja a finálét…
A mai este folyamán a Bologna és a Juventus a harmadik helyért küzd meg egymással…
A spanyol fővárosban már nagyon szeretnének pontot tenni az ügy végére…
Nem épül fel a sérüléséből…
Az elnök és az igazgató az edző távozásáról beszélt…
Lisztes Krisztián góllal búcsúzott a csapattól…