Track & Race Sportügynökség Kft. - A sportrendezvény partner

Barcelona: már megint megsérült Dembélé

A Barcelona hivatalos oldalán keresztül számolt be arról, hogy ismét megsérült francia válogatott labdarúgójuk, Ousmané Dembélé. 

(Photo by Stanislav Vedmid/DeFodi Images via Getty Imagess)

Mondanánk, hogy meglepődtünk, de ez nem lenne igaz. A katalán klub hivatalos tájékoztatása szerint Ousmane Dembélé combizomsérülést szenvedett mindössze pár nappal azután, hogy visszatérhetett a pályára.

A 24 éves támadó még a nyári Európa-bajnokságon sérült meg a francia válogatottban, majd meg is kellett műteni. Dembélé közel 5 hónap múlva, a Dinamo Kijev elleni keddi Bajnokok Ligája-csoportmérkőzésen lépett pályára először ebben az idényben csereként.

A spanyol sajtó szerint azonban nem olyan komoly a baj, és a francia támadónak csak a hétvégi, Celta Vigo elleni mérkőzést kell állítólag kihagynia. 

Dembélé azóta sérülésekkel bajlódik, amióta 2017-ben a Barcelonába igazolt a Borussia Dortmundból 135 millió euró ellenében. Az érkezése óta a francia játékos már 98 mérkőzést hagyott ki különböző rövid és hosszú távú problémák miatt és összesen háromszor kellett műteni.