Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
A PSG egyik nagy nyári igazolása, Lionel Messi továbbra is sérüléssel bajlódik, így nem lesz ott a hétvégi bajnoki fordulóban sem.
(Photo by John Berry/Getty Images)
Lionel Messit a Lille elleni bajnoki mérkőzése félidejében kellett lecserélnie Mauricio Pochettino vezetőedzőnek, és bár akkor még nem tudták, mi lehetett ennek az oka, mostanra kiderült, hogy az argentin combizom- és térdsérülést szenvedett, sőt minden bizonnyal már mérkőzések óta sérülten játszott.
Messi már az RB Leipziggel vívott szerdai, 2-2-re végződő Bajnokok Ligája-csoportmérkőzést is kihagyta, most pedig a szombati Bordeaux elleni bajnoki mérkőzésen sem lép pályára, mert továbbra is gondok vannak a bal lábával.
Bár klubcsapatában nem játszhat, a gondok ellenére Messi meghívót kapott az argentin labdarúgó-válogatott következő világbajnoki selejtezőjére. Bízva felépülésében Lionel Scaloni szövetségi kapitány az Uruguay és a Brazília elleni világbajnoki selejtezőkön számít rá. Előbbi találkozóra jövő pénteken, a veretlenül listavezető brazilok elleni rangadóra pedig november 16-án kerül sor.
Újabb komoly blama Erik ten Hag csapatától…
Szerinte sok minden múlik majd azon, hogy mi lesz Jürgen Klopp távozása után
A Chelsea elleni vereség volt az utolsó csepp a pohárban…
További két évig szolgálhatja a csapatot…
Ki tudták használni a Bologna és a Roma pontvesztését!
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…