39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Az orosz futball egyik legújabb ígéretének tartott Arsen Zakharyan edzője szerint az FC Barcelona felé kacsingat.
A Dinamo Moszkva 18 esztendős középpályásának ambícióit a Sport Express című lapnak adott interjújában ismerte el a moszkvaiak edzője, Andriy Voronin.
“Zakharyan jelenleg boldog a Dinamonál. Fejlődni akar, minél jobb játékossá válni, majd egyszer eljutni az FC Barcelonához. Nyílt titok, hogy a Barcáról álmodozik, kívánom, hogy sikerüljön neki. A képességei alapján elérheti a célját!” – fogalmazott Voronin.
“A Dinamonál mindent megkap a fejlődés érdekében, remek helyen van a klubnál. Mindannyiunk számára fantasztikus lenne, ha a Barca leigazolná őt. Most viszont saját magára kell a legtöbbet figyelnie, alkalmazkodnia kell a felnőtt futballhoz.” – jegyezte még meg a korábbi Liverpool-támadó.
A már 4-szeres orosz felnőtt válogatott Zakharyan 2021 januárjától a Dinamo felnőtt keretének tagja, az idei szezonban pedig már alapembere lett a csapatnak. 16 orosz bajnokin szerzett 4 gólja és 6 gólpassza egészen imponáló, ahogyan a már 9 millió euróra taksált piaci értéke is (forrás: Transfermarkt).
A Sprot Express információira hivatkozva a katalán Sport című lap is megemlíti, hogy a Barca látókörébe bizony szerepel Arsen Zakharyan neve, akinek átigazolását a játékos 2024-ig szóló szerződése azért megnehezítheti, már ami az anyagiakat illeti.
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…
Pályára lép többek között a Liverpool, a Chelsea, az AC Milan, a Juventus és a Bayer Leverkusen is…
Xavi roppant csalódott volt az újabb vereség miatt, változásokat ígért…
Szerződése lejártával ingyen távozhat…
Messi öt gólpasszt adott, Suárez mesterhármast ért el…