Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
A portugál bajnokságban (Liga Portugal) szereplő Benfica csapatánál már egy ideje kérdéses volt a vezetőedző sorsa, a kedd délutáni órákban azonban megérkezett a hivatalos döntés…
Obrigado, Jorge Jesus.#EPluribusUnum
— SL Benfica (@SLBenfica) December 28, 2021
A portugál bajnokság (Liga Portugal) idei kiírásának derekához közeledve csak harmadik helyen álló Benfica csapata a keddi napon megerősítette, hogy közös megegyezéssel felbontotta vezetőedzője, Jorge Jesus szerződését.
A 67 éves szakember mostani, második megbízatása alkalmával 2020 augusztus óta irányította a lisszaboni csapat szakmai munkáját. Jesus irányításával a “sasok” az elmúlt idényt a harmadik helyen zárták, és jelenleg is csak a dobogó harmadik fokán tanyáznak a portugál élvonalban az FC Porto és a címvédő Sporting CP mögött. A rutinos tréner korábban 2009 és 2015 között is edzette a csapatot, akkor három hazai bajnoki címet és egy kupagyőzelmet regisztráltak, továbbá két alkalommal is döntőt játszottak az Európa-ligában.
A korábban felmerült híresztelések szerint Andrea Pirlo lehet az egyik kiszemelt a csapat kispadjára, akit Rui Costa klubelnök tökéletesen ismer még a közös játékos pályafutásukból. Egyelőre megbízott edzőként az eddig a második csapatot irányító Nélson Veríssimo látja el a vezetőedzői feladatokat.
Jesus számára kézenfekvő lehet, hogy visszatér az általa korábban már ugyancsak irányított brazil Flamengo együtteséhez, amely éppen edzőt keres.
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…
A botlás következtében nem sikerült visszaszerezniük a harmadik helyet a Bolognától…
A második helyért harcolnak a dunaszerdahelyiek…
Ismét a második helyen áll Thomas Tuchel csapata!
Újabb kieső kilétére derült fény…
Ezzel már a remekül védő Guaita sem tudott mit kezdeni!
Szinte behozhatatlan előnyre tettek szert a 4. helyért folytatott harcban!
Féltucat gólig meg sem álltak a vendégek…
A Düsseldorf osztályozót játszhat a feljutásért…
Először szerződhet külföldre karrierje során…