Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Philippe Clement lesz a Ligue 1-ben csalódást keltően szereplő, csupán a hatodik helyen álló Monaco új vezetőedzője – írta szombat délután a L’Équipe.
(Photo by John Berry/Getty Images)
A Niko Kovactól az óév utolsó napjaiban elköszönő Monaco mindenben megegyezett Philippe Clement-nal, már csak a hivatalos bejelentés van hátra – a sportnapilap szerint ez bármelyik pillanatban megtörténhet.
A 47 éves Clement 2019 óta az FC Bruges vezetőedzője, és az egyezség értelmében a teljes eddigi stábjával érkezik a hercegségbe. Ha a hivatalos bejelentés meg is történik addig, a Quevilly-Rouen elleni vasárnapi Francia Kupa-mérkőzést még csak a lelátóról tekinti meg a belga szakember.
Clement 2017 óta dolgozik vezetőedzőként: 2019-ben a Genket, 2020-ban és 2021-ben az FC Bruges-t belga bajnoki címre vezette, most a második helyen áll csapatával.
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…