Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
A Vörösök már korábban is figyelték a támadót, ám végül nem vásárolták meg, azonban most újra a célkeresztben van angol sajtóinformációk szerint.
(Photo by Jonathan Moscrop/Getty Images)
A Liverpool a Villarreal szélsőjét, Arnaut Danjumát szemelte ki támadósorának megerősítésére, ami nem is meglepő, hiszen remek szezont fut ezidáig a 24 éves labdarúgó.
Az ötszörös holland válogatott játékos számára nem ismeretlen közeg a Premier League, ugyanis korábban a Bournemouth együttesével szerepelt az angol élvonalban. Danjuma 2021 nyarán igazolt a Cseresznyéktől a Villarrealhoz 23,5 millió euró ellenében, és új csapatánál már bizonyította is, hogy megérte leigazolni, ugyanis a Bajnokok Ligájában és a La Ligában is remek teljesítményt nyújtott hétről hétre.
A Sárga tengeralattjáróval 2026-ig kötött szerződést, piaci értékét 40 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.com. Danjuma a 2021/22-es szezonban 18 tétmérkőzésen kapott lehetőséget a spanyol együttesben, ezeken 9 gólt és 3 gólpasszt jegyzett. Igaz az utóbbi néhány hétben apró sérülés és betegség hátráltatta, így nem tudott pályára lépni.
Nem tudta megismételni korábbi sikereit…
Egypontos előnnyel várhatják az ETO elleni ki-ki meccset…
Szoboszlai Dominik ezúttal is csereként állt be…
Ezzel pedig visszakerültek a második helyre a spanyol bajnoki tabellán
Szerinte többen nem támogatják Erik ten Hag menedzsert
Elmozdult a kiesőzónából Cannavaro csapata!
Nagyon nehezen találják meg Thomas Tuchel utódját
Úgy döntött, hogy nem hosszabbítja meg a szerződését!
Viszlát Milánó, irány Los Angeles!
Apró részletek dönthetnek a trófea sorsáról…
Nagyon jól sikerült az első szezonja a csapat élén!
Mindketten bajnokként, kupagyőztesként, klubvilágbajnokként távoznak…
Közös megegyezéssel döntöttek így…
Vajon folytatja még pályafutását?
Valamennyi párharcban megtartotta előnyét az első meccsen diadalmaskodó csapat…
Pályára lép többek között a Liverpool és a Barcelona…
Kölcsönben foglalkoztatták tavasszal…
Több tréner is szóba került…
Az AS Roma szépített ugyan, de egyenlíteni már nem tudott a sokkal jobban teljesítő hazai csapat ellen…
Már 50 mérkőzés óta nem találtak legyőzőre Xabi Alonsóék!
Leandro Trossard gólja döntött az MU otthonában…