Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
Az angol bajnokságban (Premier League) szereplő Watford csapata hivatalos oldalain keresztül jelentette be, hogy menesztették a menedzseri pozícióból Claudio Ranierit.
(Photo by Catherine Ivill/Getty Images)
Mindössze három és fél hónappal a kinevezése után elválnak a Watford és Claudio Ranieri útjai, jelentette be az angol klub. A közleményben azt is tudatták, hogy jelenleg is keresik az utódját.
Ranierit azután rúgták ki, hogy múlt hét pénteken 3-0-ra kikaptak a szintén a kiesés ellen küzdő Norwich Cityitől, így a Watford továbbra is a 18. helyen áll az angol bajnoki tabellán.
Ranieri utódja lesz a Watford harmadik edzője ebben a szezonban. Először Xisco Munozt menesztette a klub tulajdonosa október 3-án, amikor a 14. helyen állt a csapat.
Az olasz szakember a három és fél hónap csak 7 pontot tudott szerezni a csapattal, amelyben benne volt a Manchester United elleni 4-1-es győzelem is. Azóta a Watford mindössze csak egyetlen pontot gyűjtött, egy Newcastle elleni 1-1-es döntetlen alkalmával.
“Claudio Ranieri egy remek és becsületes ember, akit mindig is tisztelni fognak a klubnál az erőfeszítései miatt, és hogy méltósággal irányította a csapatot. Mindazonáltal a vezetőség úgy érzi, hogy a szezon felénél még van időnk arra, hogy egy új kinevezéssel elérjük a céljainkat és bennmaradjunk a Premier League-ben. Az új menedzser személyét hamarosan bejelentjük”
– írt a Watford a hivatalos közleményben.
Raniere számára ez volt a negyedik alkalom, hogy menesztették egy angol klub éléről: az olasz szakember korábban a Chelsea-t, a Leicestert és a Fulhamet is irányította. A “Rókák” vele érték el a máig csodának tartott angol bajnoki címet a 2015/16-os szezonban.
Watford Football Club confirms the departure of Head Coach Claudio Ranieri.
The Hornets’ Board recognises Claudio as a man of great integrity and honour, who will always be respected here at Vicarage Road for his efforts in leading the team with dignity.
— Watford Football Club (@WatfordFC) January 24, 2022
Tovább csúszik a bajnoki cím megünneplése…
A City menedzsere így emlékezett az argentin edzőlegendára…
Szerződése a szezon végén lejár….
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…