A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
A spanyol bajnokságban (La Liga) szereplő Sevilla együttese a legfrissebb sajtóhírek szerint a PSG tehetséges középpályását, Edouard Michut szeretné leigazolni.
(Photo by John Berry/Getty Images )
A legfrissebb spanyol sajtóértesülések szerint a Sevilla sportigazgatója, Monchi újabb csiszolatlan gyémántot hozna el a Sevillához a francia élvonalból. A hírek alapján ugyanis a legújabb kiszemeltjük nem más, mint a PSG tehetsége, Edouard Michut. A 19 esztendős játékos idén januárban került fel a PSG felnőttei közé, ahol összesen 182 perc jutott neki a bizonyításra 7 mérkőzésen. A források szerint a Sevilla a jóval több játéklehetőség reményével szeretné meggyőzni a francia futballistát arról, hogy távozzon Párizsból, ahol minden bizonnyal a következő szezonban sem jutna a mostaninál jelentősebb szerephez. A beszámolók alapján Michut is gondolkozik a váltáson, ugyanis olyan helyen szeretne futballozni, ahol jóval nagyobb felelősség hárulna rá, mint a francia fővárosban.
Edouard Michut 2025 nyaráig köti aktuális szerződése a PSG-hez. Piaci értékét 3 millió euróra becsüli a mértékadó transfermarkt.
A torinói klub 2021 után nyert ismét trófeát…
A Newcastle a nyakára engedte a Vörös Ördögöket…
Cole Palmer ismét be tudott találni…
A Kilmarnock otthonában aratott nagyon könnyed győzelmet a Celtic…
Szappanos Péter volt a döntő hőse, aki mindent kivédett, többek között Varga Barnabás büntetőjét is!
Kiválóan helyettesítette a magyar válogatott hálóőrt, amíg sérüléssel bajlódott!
Kulcsszerepe van a mostani szezonban elért sikerekben!
A három évvel ezelőtti győztes csapatban sem lehetett ott…
A “Zöld-fehérek” mindent megtettek a végső sikerért, de az erősebb játékerőt képviselő donyecki csapattal nem tudtak mit kezdeni…
A Puskás Aréna is beugrott volna…
Több csapat érdeklődik iránta…
Izgatottan készül az Eb-re…
Biztos benne, hogy Szoboszlai már most az Eb-re készül…
A mai este folyamán rendeznek Magyar és Olasz Kupa döntőt is…
Klubrekordért adták el, klubrekordért hozhatják vissza…
Fontos gólt szerzett a közelmúltban…
Bognár György várakozásai a kupadöntő előtt…
“Ha nem lett volna Stefan Ortega, az Arsenal már bajnok lenne…”
A fiatal tréner korábban éveken át volt Roberto De Zerbi segítője…
A tapasztalt olasz szakember 2021 nyarán tért vissza a torinói alakulat kispadjára…
De Arda Güler és Valverde is betalált
A Spurs vereségével eldőlt, hogy az Aston Villa indulhat a Bajnokok Ligájában!