Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A Ferencváros 1-1-es döntetlent ért el a Qarabag vendégeként a Bajnokok Ligája harmadik selejtezőkörének első mérkőzésén…
Az idegenbeli döntetlent követően a Ferencváros vezetőedzője, Sztanyiszlav Csercseszov racionálisan értékelt, úgy tűnt, kevésbé volt elégedett:
“Sokat nyomott a latba a teltház és a tábor, valamint az idő is komoly befolyásoló tényező volt, de ez nem jelenti azt, hogy védekezni akartunk. A második félidőben is voltak komoly és nagyszerű helyzeteink. A mutatott játék és a végeredmény két külön dolog. Vannak dolgok, amiket nem szeretnék publikusan megosztani. Mindent át fogunk beszélni a játékosokkal.
A végeredmény 1-1 lett, így 0-0-ról indul a visszavágó. Már túl vagyunk 4-5 meccsen, ezek rendre nehéz mérkőzések voltak, játszottunk két nagyon kemény idegenbeli találkozót is, ahol megfelelő eredményeket értünk el. Ennek fényében csak és kizárólag gratulálni tudok a csapatnak, mindent kiadtak magukból.”
A Qarabag elleni BL-visszavágót augusztus 9-én, kedden 20 órától rendezik a Groupama Arénában.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…