Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
A nemzetközi sajtóban megjelenő átigazolási hírekben továbbra is élénk szereplőnek számít a magyar válogatott hátvédje…
(Photo by Burak Kara/Getty Images)
A török Sabah Spor értesülései szerint a Fenerbahce csapata a közelmúltban visszautasította a West Ham United 8 millió eurós ajánlatát, melyet a magyar válogatott védője, Szalai Attila megszerzésére tettek, azonban a “kalapácsosok” hamarosan újabb próbát tesznek a leigazolására.
A 24 éves magyar védő még csak tavaly januárban szerződött a török klubhoz a ciprusi Apollon Limasszol csapatától, játékjogáért a 2.3 millió eurót fizetett az isztambuli egylet. Szalai a Fener hátvédsorába hamar beilleszkedett és villámgyorsan nélkülözhetetlen alapemberré vált az együttesben, és hátvéd létére 21 meccs alatt három gólt szerzett a múlt szezonban. Az elmúlt idényben sérüléséig 31 bajnokin és összesen 43 tétmérkőzésen vették számításban.
Az utóbbi időben a nemzetközi sajtóban olyan csapatokkal boronáltak össze, mint a Chelsea, a Napoli vagy éppen az Atlético Madrid. A legutóbbi értesülések szerint a Notthingham Forest, a Newcastle United, a Fulham, a Bologna és a Sevilla ugyancsak szívesen látná őt soraiban a nyáron.
A korábbi híresztelések szerint a Fener 15 millió eurót kér játékosáért cserébe.
Megőrizték az egygólos előnyt a Bruges ellen…
Négygólos előnyből egy maradt a végére…
Csak egyetlen vereséget szenvedtek…
Hiába vezetett 3 félidőt követően 3:0-ra az Ajax…
Nyáron a védelem több tagja is távozhat a bajnok csapatból…
De még a Bajnokok Ligáját is megnyerheti előtte…
Bizakodó az Eb-keretbe kerülést illetően…
A kiírás történetének egyik legepikusabb mérkőzésén…
A német klasszis az elődöntő visszavágója előtt nyilatkozott…
Lassan elkészül a friss feljutó új otthona…
Kicsit homályosan nyilatkozott a jövőjéről
Egy év után távozhat a friss olasz bajnoktól…
A Libertadores-kupa eddigi legnagyobb meglepetése…
Többen is érdeklődtek iránta…
“Aki a távozásáról kérdez, az nem ért a futballhoz…”
A párizsiak négyszer is a kapufát találták el…
Ünnepelni azért kimennek majd a Cibeles-térre
Annak ellenére, hogy a fiatal középpályás meg akarta zavarni az angol támadót a büntetőjénél
Carlos Tévez alapemberének klubváltálsáról tárgyalnak…
A franciák kezdőjében van változtatás, a németeknél viszont nincs az első mérkőzéshez képest…
A csapatkapitány kikerült a keretből…
“Lautaro a csapatkapitányunk, és ez így is marad!”