Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
A várakozásoknak megfelelően a klub nélküli magyar csatár valóban az orosz első osztályú újoncánál folytathatja pályafutását…
Az orosz bajnokságban (Premjer Liga) szereplő Torpedo Moszkva a várakozásoknak megfelelően szerződtette a csapat nélkül magyar támadót, Koszta Márkot.
A 25 éves magyar csatár legutóbb Zalaegerszegen játszott Magyarországon, ahol bő másfél év alatt 25 gólt szerzett, abból 19-et a magyar bajnokságban. Tavasszal szerződött Dél-Koreába, ahol bár hét meccsen három gólt szerzett, csak kiegészítő szerep jutott neki, a bajnokságban egyáltalán nem lépett pályára, majd Ádám Martin érkezésével megváltak tőle, mivel nem fért bele a légióskvótába.
A Torpedo újoncként az első hét forduló alatt csupán egyetlen pontot szerzett az orosz élvonalban, ezzel az utolsó előtti helyet foglalja el a 16 csapatos mezőnyben.
Több másik kérője is akad a 24 éves játékosnak!
Tavaly novemberben nevezték ki…
Az NB III négy csoportgyőztese közül kettő juthat fel…
Jelentősen megváltozott a mostanihoz képest!
Legutóbb éppen egy Premier League-ben érdekelt csapatnál dolgozott…
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…