A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
A portugál bajnokság (Liga Portugal) 6. fordulójának szombati játéknapján pályára lépett a helyi nagy hármas valamennyi tagja…
(Photo by Diogo Cardoso/DeFodi Images via Getty Images)
A hibátlan éllovas Benfica szoros mérkőzésen aratott egygólos győzelmet az alsóházban szerénykedő Famalicao vendégeként. A BL-ben is szereplő lisszaboni gárda nehezen tudta feltörni a hazai csapat védekezését, végül a második félidő derekánál Rafa Silva egy átlövésből szerezte meg a három pontot érő találatot. Így aztán a “sasok” hatból hat győzelemmel továbbra is százszázalékos mérleggel vezetik a bajnokságot.
Famalicao – Benfica 0-1 (0-0)
Gólszerző: – ill. Rafa Silva (63.)
A második helyezett FC Porto jóval simább mérkőzést játszott és 3-0-ra legyőzte az újonc Chaves csapatát. Sergio Conceicao legénysége már a harmadik percben magához vette a vezetést, amikor Mehdi Taremi az ötösről fejelt egy lecsorgó labdát a hálóba. A jelentős mezőnyfölény ellenére a “sárkányok” sokáig nem szereztek újabb találatot, azonban az utolsó húsz percben további két góllal sikerült fölényessé alakítani a sikert, így az egy vereséggel már rendelkező Porto három pont távolságból követi az éllovast.
FC Porto – Chaves 3-0 (1-0)
Gólszerzők: Taremi (3.), Evanílson (70.), A. Franco (82.), ill. –
A Sporting CP ugyancsak magabiztos győzelmet aratott, miután félidőnként két-két gólt szerezve múlta felül 4-0-ra az eddig remekelő Portimonensét. A fővárosiak soraiból az idénybeli első góljait szerző Trincao az első játékrész duplázott, majd a hajrában négy perc leforgása alatt újabb két találatot helyeztek el a vendégek hálójában. Ruben Amorim együttese hat meccs alatt így is csak tíz pontot szerzett és nyolc egységgel van lemaradva az éllovastól az ötödik helyen, miután a most legyőzött Portimonense két ponttal továbbra is megelőzi őket.
Sporting CP – Portimonense 4-0 (2-0)
Gólszerzők: Trincao (7., 41.), Pedro Goncalves (72.), Santos (76.), ill. –
A londoniak szerint a történelem egyik legjobban elcsalt mérkőzésén…
Ki gondolná, hogy miért…
Kialakultak a párosítások a legjobb nyolc között…
Pályára lép többek között a Manchester United, a Napoli és az Atalanta is…
Senki nem kér a bajorok kispadjából…
39 évesen vezette vb-címhez az Albicelestét…
Fölényes győzelmet aratott a bajnok…
Komoly nyomást helyezett a Xavi által mellőzött fiatal brazil tehetség ügynök a Barcára…
Lezárult az idei első argentin bajnoki kiírás…
A rómaiaknak még sokba kerülhet az újabb két pont elvesztése…
Duplázni tudott Icardi, Ziyech és Mertens is a találkozón…
A transfermarkt 50 millió euróra becsüli a piaci értékét…
Döntetlent játszottak a playoff elődöntőjében…
A szerdahelyiek továbbra is a dobogóért küzdenek…
A Sturm Graz a következő fordulóban bajnok lehet…
Sorozatban negyedik bajnokiját bukta el a Tottenham!
Harmadik gólját szerezte a bajnokságban!
Óriási csata az alsóházban…
Magabiztosan nyert Mauricio Pochettino legénysége…
Schäfer Andrásék a rájátszást érő 16. helyre visszaeshetnek, ha a Mainz megnyeri az esti mérkőzését…
Kétszer is sikerült kiegyenlítenie Dárdai Páléknak, de végül elbukták a mérkőzést…
25. alkalommal nyerték meg a holland bajnoki címet…
Bármennyire is marasztalnák…